" sdfdsf"
A Rém előbújt. Kinyújtotta ezeréves végtagjait, majd kiugrott gödréből. Kora este volt, bár az első csillagok már megjelentek az égbolton. Felpillantott. Már jön! Ez rendben is volna.
Elégedetten csettintett nyelvével. Eljött az idő hát! Eddig csak figyelt, lapult és tanulmányozott. Megismert. Tudása rettenetesre nőtt. Megtanulta az összes nyelvet, mit ember beszélt vagy beszélhetett. Tudományok tárházát leste el. Olvasott, hallagatott, mindent mi e világon létrejött. Mindent amire szüksége lesz majd. Ám van amit nem tehetett meg eddig, gondolta szomorúan. Nem próbálhatott ki semmit. Elvigyorodott. Itt lesz az ideje.
A Rém lejött a hegyről, a közeli faluba sietett, majd betért a legközelebb eső kocsmába. Alakját úgy formálta, hogy tökéletesen elvegyüljön a kocsma vendégei között.
A kerthelyiségben ücsörgő melósok csak egy újabb sorstársat véltek felfedezni a csaphoz igyekvő alakban. Volt aki még kösöznt is. Előttük az üres felespoharak számából a Rém arra következtetett, hogy a jólelvégzett munka utáni tüske után, de meg a mattuló sörök előtt tarthatnak. Egy sört rendelt, keserűt, nyáris estékre valót.
Megragadta sörét, egy ezrest dobott a gépre, felment háromig, majd elkapta a gépszíj és elbukta az egészet. A szemközti falon a TV egy focimeccset közvetített, a kommentátor magából kikelve mondta, hogy hajráfiúk. A Rém tisztában volt vele, hogy ez a világ más lesz.
Lehuppant pár kocsmatöltelék közé, akik javában kártyáztak, szemmel láthatóan kevés érdeklődést mutatva a mérkőzés vagy az új vendég irányában.
Aztán az egyik borostás alak a bajusza alól mormogva közelebb invitálta, kétszáz a kicsi, beszálló három.
- Ezt a szabályt még nem ismerem! - röhögött fel a Rém, majd gyorsan rendelt egy barackot és megnézte a nekiosztott lapokat.
Két Ász.
Ez a világ sokkalta jobb, mint ötezer évvel ezelőtt!
